Gondolatok a napközis munkáról

(2011-2012)

Itt van megint június, és újra itt a tanévzáró. Meglepődtünk, hogy elrepült az idő, hiszen most volt a tanévkezdés. Most volt, hogy a hat-hét éves gyerekek először indultak iskolába. Felvették a hátitáskát, és útnak indultak. Magabiztosan vagy szepegve engedték el édesanyjuk kezét, és beleolvadtak a gyermeksokaságba, elnyelte őket az iskola épülete. Ők még nagyon kicsi gyermekek voltak, akiknek testi-lelki egyensúlyához, az egész kis lényüknek a harmóniájához hozzátartozott az odaadó törődés, sok-sok szaladgálás, játék és legfőképpen több mint tízórányi alvás.

A hat-hét évesek figyelme szeptemberben még el-elkalandozott, nem tudtak negyvenöt percig nyugodtan, figyelmesen üldögélni. Megesett, hogy a foglalkozás közben felálltak, nyújtózkodtak, útnak indultak a tanteremben… Vagy egyszerűen csomagolni kezdtek, hogy hazaindulnak. A jó pedagógusok azonban ismerték a gyerekeket, és igyekeztek alkalmazkodni hozzájuk. Tudták, hogy a gyermek nem kis felnőtt, hanem egészen sajátos lény, akinek a tanuláson kívül játszani, játszani és szaladgálni kell. Mert a játék nem bizonyos külső célok vagy jutalmak eléréséért, hanem önmagáért folyik. Mindig egyéni döntéstől függ, hogy valaki milyen játékot választ, kivel, hogyan, mennyi ideig játszik, illetve, hogy belép-e egyáltalán bizonyos játékba. Játékainkat mindig az izgatottság és az öröm érzése hatotta át, melyet a jó hangulat, a könnyedség, a tréfa és a nevetés kísért. A játék gyakran annyira lekötötte a figyelmüket, s a játszókat annyira magával ragadta, hogy elfeledkeztek önmagukról és az egyébként zavaró gátlásokról, félelmekről. Játékainkat ugyanakkor a kettősség, ambivalencia jellemezte. Alig különbözött a mindennapi élettől, mégis egészen más volt. A játszó önmaga is mássá vált benne, ugyanakkor régi problémái, konfliktusai megmaradtak. Amikor játszott, szabadnak érezte magát, olyasmire is képes volt, amire egyébként nem, mégis minduntalan korlátokkal, határokkal kellett találkoznia. A gyerek önállóan cselekedhetett, mégsem kerülhette ki a másikat és a szabályokat. Nem kellett tartania kellemetlen következményektől vagy büntetéstől, mégis alá kellett vetnie magát bizonyos céloknak és feladatoknak ahhoz, hogy a közös játék örömteli és szórakoztató legyen. Mert a játék az a tevékenység, ami a gyerekek lételeme, s amire bármikor, könnyen rávehetők.

Év elején, amikor a csoportomban lévő gyerekeknek jövendő közös munkánkról meséltem, elmondtam nekik, hogy rajtuk is múlik, mivel töltjük a délutánjainkat. Megkértem őket, rajzolják vagy írják le, mivel szeretnének foglalkozni, milyen programokon vennének szívesen részt. Ötletüket, kéréseiket egy „kívánságkosárba” dobták. Jóleső érzés volt, ha jó néhány kívánság már eleve szerepelt munkatervemben, de mindig adódott új ötlet is. Ezeket beépítettem a megfelelő helyre. Így a gyerekek a munkám segítőjévé váltak, s a foglalkozásokon sokkal aktívabbak, hiszen az ő kedvükért volt a program.

Valaki most azt mondhatná, hogy kicsikkel ezt nem lehet megtenni. De lehet! Azért írtam azt az előbb, hogy rajzolják vagy írják le, mert én már az elsőseimmel is így szoktam. Igaz, elsősorban azt kérik, hogy sok mese legyen, sokat bábozzunk, játsszunk, hogy menjünk „felfedezni”, hogy sokat rajzoljunk, készítsünk sok szép dolgot, s lehet, hogy meglepő, de azt is, hogy tanuljunk meg olvasni, számolni. Ha belegondolunk. ezek a kérések nagyon is komolyak voltak, s tulajdonképpen egész tevékenységi körünket lefedték.

Ha érdekes játékokat ismertek meg, egy idő után már ujjongva várták ezeket a foglalkozásokat, s élvezték, hogy mindig valami mással, másként játszunk.

A játékfoglalkozások során arra törekedtem, hogy minél többféle módon mérhessék meg magukat a szellemi és mozgásos tevékenységek során, hogy kikapcsolódjunk, hogy aktívan pihenjünk. Különösen kedveltek voltak a fejtörők, a „puzzle” kirakók, a nyelvi játékok, a népi játékok, a körjátékok, a fogójátékok, a sportjátékok.

Lehetőséget teremtve a szép befogadására már a tanév elején ellátogattunk az iskolai, majd a városi könyvtárba, ahol Irma tanár néni, Klárika és Anikó néni bemutatta a könyvek csodálatos birodalmát, elmagyarázva a könyvkölcsönzés minden csínját-bínját.       Megbeszélték a gyerekekkel, hogy a könyvtárból kikölcsönzött könyveket is óvnunk kell, s jó, ha könyvjelzőt használunk olvasásukkor. A tanév végére mindkét könyvtár már ismerős területnek számított. Iskolai könyvtárunk közelsége révén nagyban segítette a minőségi nevelő-oktató munkánkat, s ezen belül szolgálta a tanulók önálló ismeretszerző képességének a fejlődését is. Azáltal, hogy a gyerekek naponta böngészhettek, beleolvashattak a régebbi s az újabb könyvekbe, a lexikonokból kikereshettek egy-egy adatot a korszerű tanulás műhelye lett, melyet a napközis tanulóink rendszeresen használtak. 

Nagy gondot fordítottunk az újságok és a folyóiratok olvasására is. Már az első osztály kezdetétől szükségesnek és fontosnak tartottunk valamilyen más, a tankönyvön kívüli olvasnivalót is. Iskolánkban ezt a szerepet töltötte be a „Tappancs”, a „Tudorka”, a „Lájk”. a „Panda Peti” és a „Szivárvány” című folyóiratok, melyek nagyon kedveltek a gyerekek körében. Boldogan tapasztaltuk, hogy nagyon sok szép könyv jó olvasóra talált, s hogy minden kiolvasott könyv egy lépés az olvasóvá nevelés és a szabadidő hasznos eltöltése felé.     Minden év júniusában, amikor a napközis nevelő elengedi az egy éven át vezetett 25-29 tanulója kezét, elkerülhetetlen volt a visszanézés, a számadás. Mit végeztem, mit tudtam nyújtani a gyerekeknek, milyen tapasztalatokkal gazdagodtam az eltelt évben. Mert a pedagógus számára nincs nagyobb öröm, mint amikor láthatja munkája gyümölcsét a gyermekek mosolyában, eredményesen végzett tevékenységékben. Az ő boldogságuk a mi boldogságunk. Ezért próbálunk nap, mint nap valami egyedit, pótolhatatlant, különlegeset adni, s ezért örülünk, ha ez egy morzsányit is, de sikerül. Készen vagyunk mindig az új befogadására, a változásra, hiszen ha munkánk hivatásunk, akkor ez tudatosan vagy ösztönösen, de állandó változtatásra, tökéletesítésre sarkall bennünket, nagy szerepet vállalva abban, hogy a napközi az OTTHON - t megillető rangra emelkedhessék.

      Úgy érzem sikerekben gazdag szép tanévet zártunk. Megérdemli mindenki a nyári vakációt.

Kívánok minden gyereknek, szülőnek, kolléganőmnek és kollégámnak élményekben gazdag, gondtalan és varázslatosan szép nyári szünidőt.

Muzslai I. Katalin

napközis tanítónő