Táncsics Mihály
(1799-1884)

Vándorlásai során, Székesfehérvár környékén találkozott városunkbeli fazekassal, tőle hallotta először Izsák és Zemán János iskolamester nevét. A tanító úr saját könyvtára messze meghaladta a korabeli magán könyvtárak nagyságát, a tudást szomjazó vándorlegényt ennek híre csábította 1822-ben városunkba. Gyalog jött a Dunántúlról. Zemán János supplensként alkalmazta és a Táncsics által kért évi 20 forint helyett 40 forintot ajánlott fel a lakás és ellátás mellett.

Életpályám c. művében a következő sorokat olvashatjuk az izsáki esztendőkről: ” … sem azelőtt, sem azóta nem voltam oly helyzetben, hogy több okom lett volna az életnek inkább örülni, mint itt két év alatt, amily boldog ember csak lehet én oly boldog valék … “

A boldogság forrása pedig az a tény volt, hogy kedvére bújhatta az iskolamester könyvtárát és taníthatta az izsáki gyerekeket betűvetésre, számolásra.

A fentebb idézett műből tudjuk, hogy itt, 1822-1824 között döbbent rá, hogy az iskolákban eddig olvasás tanítására használt kalendáriumok és a Biblia helyett igazi tankönyvet, az egész ország iskoláira érvényes olvasókönyvet kell a tanulók kezébe adni. Itt döbbent rá arra is, hogy tudását gyarapítani kell, igazi iskolába kell járnia. A felismerést követte a tett, útja messze vezetett az izsáki supplens táblájától-kalamárisától. Budán tanítói oklevelet szerzett a tanítóképzőben, majd közel 30 évesen a kecskeméti, nyitrai, pesti gimnáziumi évek következtek. Tehetsége, tudásvágya minden nehézségen átsegítette, ha kellett “szolgadiákként” kereste meg a tandíjra valót, de tanult rendületlen szorgalommal. Még jogi tanulmányokat is folytatott. Azonban a paragrafusok nem igazán kötötték le nyughatatlan szellemét.

Érdeklődése a magyar nyelvészet felé fordult. Az Izsákon született gondolatot megvalósította, több kiadást megért tankönyvek szerzőjeként vált ismerté neve. Ekkor került kapcsolatba fiatal, haladó gondolkodású írókkal: Vajda Péterrel, Garay Jánossal, Kunoss Endrével, Horárik Jánossal.

A reform országgyűlések idején Széchenyi és Wesselényi lelkes híve a Természet c. lapban megjelent cikkeiben a reformok gondolatát, Széchenyi programját népszerűsítette. A “Pesti Hírlap” megjelenése után Kossuth mellé állt, de a jobbágyfelszabadítás, a nemesek adófizetése ügyében nála is radikálisabb eszméket vallott.

Tudásvágya és a Habsburg-birodalomban szokásos cenzúra miatt gyalog bejárta Franciaország, Svájc, Hollandia, Belgium és Németország jelentős részét.

Röpiratait Lipcsében és Jénában jelentette meg, külföldről kerültek a magyar olvasók kezébe a Sajtószabadságról nézete egy rabnak; Széchenyi István gróf két garasára nyilatkozott; Népkönyv; Hunnia függetlensége c. munkái. Írásaiban a reformellenzék programjának elfogadásáért, megvalósításáért, a Kossuth által meghirdetett, a nemesek és parasztok érdekegyesítését célzó program paraszti bázisának megteremtéséért szállt síkra. Felvetette a jobbágyság minden váltság nélküli felszabadításának, a feudális viszonyok forradalom útján történő felszámolásának lehetőségét. Mindenütt hangsúlyozta a földtulajdonnal rendelkező szabad parasztság kialakításának szükségességét, mert – szerinte ez a polgári átalakuláshoz vezető első és legfontosabb intézkedés.

Nép szava Isten szava c. röpiratát Kossuthnak ajánlotta. Így fogalmazott: “ A földbirtok – tulajdonnak a legfőbb és egyetlen bizonysága mívelés, ki azt míveli, az mondhatja csak igazán övének. A föld tehát mienk, kik míveljük, következésképpen érte megváltási díjjal igazságosan nem tartozunk. És ha ti nem akarjátok ez igazságot törvényben kimondani, majd a szükségtől kényszerítve mi fogjuk kikiáltani…”

Sajtóvédségért fogták perbe 1847-ben. Budán raboskodott ugyanabban a cellában, amelyben Kossuthot tartották fogva.

A börtönből 1848. március 15.-én a márciusi ifjak vezetésével szabadította ki a forradalmi tömeg. Munkáját ott folytatta, ahol letartóztatásakor abbahagyta: 1848. áprilisától Munkások Újsága címmel a parasztság és a munkásság érdekeit megszólaltató hetilapot adott ki. Írásainak hangja, radikális beállítottsága erős ellenállást váltott ki. Lapját betiltották, őt magát – bár országgyűlési képviselő volt az első népképviseleti országgyűlésben – megkísérelték elszigetelni.

A szabadságharc leverése után halálra ítélték és jelképesen kivégezték, 8 évig rejtőzött. Illegálisan röpirataiban 1848-49. Tanulságait elemezte, ellenállásra szólított és felkelést készített elő.

1857-ben kegyelmet kapott, de 1860-ban a március 15.-i tüntetés szervezése miatt elfogták és 15 évi börtönre ítélték. Az 1867-es kiegyezéskor szabadult, de csaknem vak volt már, látását a sokszoros bezártság és az eközben is végzett munka nagyon megrongálta.

Újra országgyűlési képviselő lett. Az orosházi választókerület megbízásából interpellált a parlamentben a választójog kiterjesztése, az egyház és az állam szétválasztása és a zsellérek földhöz juttatása érdekében.

1868-ban a Magyarországi Általános Munkásegylet elnökévé választották. Lapja, az Arany Trombita az egylet közlönye lett, a szerveződő munkásmozgalom legelső fóruma. Azonban ellentétei támadtak a szervezet vezetőivel és 1870. júniusában tisztségéről leköszönt.

Képviselői mandátuma lejárta után visszavonult a közélettől. Nyelvészeti kérdésekkel, a nemzetiségek magyarosítási terveivel foglalkozott. Megírta Életpályám című munkáját, hiteles élettörténetét és összes művei kiadását készítette elő. A nyomdaköltségek miatt anyagilag tönkrement, házát elárverezték. Saját műveit árulta az utcákon, de éppen csak tengődött a kevés bevételből. Nagy szegénységben élt 1884. június 28.-án bekövetkezett haláláig.

Életét, eszméit nagyhatású művek idézik fel. A ma emberének is példaként szolgált tudásvágya, politikai következetessége, jobbítási szándéka és törekvése a modern oktatás megvalósítására.

1974. április 21.-én vette fel intézményünk az izsáki nevelőtestület hajdani segédtanítójának, supplesének nevét. Büszkén valljuk őt elődünknek és példaképünknek.